Május 10-én kétrészes program várta a fiatalokat és a régebb óta fiatalokat: délelőtt 10 órától ifjúsági beszélgetés Lesencetomaj jövőjéről, délután 17 órától pedig nótaest a kultúrházban, öt énekkar részvételével.

Közel 80 fellépő gyűlt össze szombat este a művelődési házban, hogy a megye több pontjáról hozott produkcióval örvendeztesse meg a hallgatóságot. A kolontári, nyirádi, zánkai és lesenceistvándi énekkarok Molnár István meghívására érkeztek hozzánk, hogy a lesencetomaji citerásokkal együtt, mintegy kétórás műsorral hozzák vissza a nótaest hagyományát a faluba.

A nótaest méltó példája volt annak, miként lehet a zenei hagyományokat életben tartani és újra közösségi élménnyé emelni. Az esemény nem csupán zenés program volt, hanem találkozási pont a múlt értékei és a jelen élményei között.

A közönség aktív részvétele – a közös éneklés, az együtt dobbanó taps – azt mutatta, hogy a magyar nóta ma is képes megszólítani minden korosztályt. A rendezvény fontos szerepet játszott a helyi közösség kulturális életének gazdagításában, és abban is, hogy a fiatalabb generációk találkozzanak ezzel a különleges zenei örökséggel.

„Úgy gondolom, erre nagy szükség van, mert a régi jó szokásokból ami megmaradt, azt meg kell őriznünk! Ilyen a népdal és a magyar nóta is" – foglalta össze Molnár István, a program kiötlője.